Elfogott a kémelhárítás egy 36 éves kisfiút aki a péniszével többször megtépázott több háziorvost Baranya megyében. A fiú egy rozzant babettával járta a megyét, és tartotta rettegésben a háziorvosokat. 2 háziorvos kórházba is került a fiú mészárlása következtében, őket agyhalottá nyilvánították, de az állapotuk kielégítő. Patkány Ferencné rendőrségi szóvivő elmondta, hogy mérgesek, mert nem volt hajlandó pukkedlizni a kisfiú nekik, mikor is a rendőrfőkapitány szenesre verte a saját seggét egy piszkavassal. A molesztáló kisfiút egyébként úgy tudták elfogni, hogy cukorkákat dugtak az egyik közeg segglyukába, majd ráuszítottak egy hermafroditának kikiáltott távirányítót. Az alkalomra kapott is a molesztáló gyermek, a rendőrök kézrekerítették, majd sodrófával kikészítették a farpofáját. Kihallgatták, elmondása szerint, és a vallomásában foglaltak alapján: "nem tettem soha semmi olyat ami miatt a székletemet elemezni kellett volna, ti dőre torokgyíkos faszkalapok". A rögtönítélő bíróság 34 év szigorított kényszermunkára és 10 év letöltendő vizeletvizsgálatra ítélte a szörnyű tetteket elkövető állatot. Több háziorvos üdvözölte az ítéletet. Egyikük szó szerint így: "hála a rendőrség gyors fellépésének, mától nyugodtan tudok székelni a rendelőmben, nincs aki vinnyogva rávizeljen a hátamra. Ez maga a csoda!"

Forrás: Baranya megyei Búzakalász Szégyenítő Szakkör 2011. február 4.

A bejegyzés trackback címe:

https://napi3hir.blog.hu/api/trackback/id/tr922637548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása